29. Dreher 24 Bódva-völgyi Maraton és Kerékpártúra

2019.09.23. Hétfő

A sajtóközleményt a BOON honlapjáról közöljük: 

Mind a három idei nagy versenye jól sikerült az edelényi futóknak.

Megyénkben a legtöbb maratoni futó részvételével büszkélkedhet a Bódva-völgyi Maraton és Kerékpártúra, amely az Edelényi Futók Egyesületének évi harmadik nagy versenye. A két nap alatt sok versenyző állt rajthoz, akik összesen 67 településről jöttek, hogy az edelényi kastély kapujában lévő célban vehessék át érmüket.

Bár még nem akasztották szögre a futócipőt télire az Edelényi Futók Egyesületénél (EFE), hiszen október 19-én részt vesznek az Országfutásban, december 5-én pedig harmadik alkalommal szervezik meg a Mikulásfutást, de máris kijelenthető, hogy nagyon sikeres évet zárnak idén.

A legtöbb maratonista

Az EFE hároméves múltra tekinthet vissza, de máris nagy sikereket tudhatnak maguk mögött. Idén három nagy verseny szervezését vállalták, az első kettő a saját kezdeményezésű Edelényi Kastélykörök volt, illetve a Császta Trail, mindkettővel a város emblematikus pontját vonták be versenyhelyszínnek. De az is elmondható, hogy mindkettő szerves része lett az országos versenynaptárnak és sok érdeklődőt, versenyzőt vonzott.

Ennek éppen az ellentéte a harmadik verseny, a közelmúltban megrendezett 29. Dreher 24 Bódva-völgyi Maraton és Kerékpártúra, amelynek szervezését megörökölték, és egy már korábban 28 alkalommal megrendezett vetélkedésbe kellett úgy életet lehelniük, hogy a hagyományait is megőrizzék, de újdonságokkal is vonzzák az érdeklődőket. Visszatekintve a kétnapos viadalra elmondható, hogy ez maradéktalanul sikerült is, Puskás Béla, az egyesület elnöke legalábbis elégedetten értékelt lapunknak.

– Nagyon jól sikerült a maraton, nagyon elégedettek vagyunk mi is, és a résztvevőktől is csupa pozitív visszajelzést kaptunk. A szombati számokról elmondhatom, hogy a gyermekfutók 47-en, a kerékpárosok 74-en, a felnőttfutók pedig 176-an voltak. Összesen 297 sportoló vett részt 67 településről és két országból, ami hatalmas dolog. A maratoni távon 42 fő ért célba (ketten feladták), ezzel 2019-ben a Barátság maratont is megelőzve Borsod megyében a legtöbb maratoni távot teljesítő futó a Bódva-völgyi maratonon volt! A félmaratont 60 sportoló teljesítette – mondta el az elnök.

Szombaton mindenki jótékony futó, kerékpáros is volt egyben, ugyanis a nevezési díjból 500 forintot a Magyarországi Légimentésért Alapítványnak gyűjtött az EFE, az összegyűlt összeg végül 128 500 forint lett, amelyet az alapítvány a miskolci bázisára fordít majd. De a szombati gyermekfutamoknak volt még egy igazán lélekemelő és hollywoodi filmekbe illő sztorija is, amelyről Puskás Béla így mesél.

Rajtszámot akart, első lett

– Volt szombaton egy fiú­gyermek, aki bejött szétnézni a kastélyszigetre, érdekelte, hogy mi történik. A versenyközpont előtt találkoztunk, összeakadt a tekintetünk, és megszólított. Megkérdezte, hogy „bácsi, kaphatok én is egy olyat?”, a rajtszámra mutatva. Én megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e futni, de elsőre azt válaszolta, hogy nem. Erre mondtam, hogy azok kapnak csak rajtszámot, akik szeretnek futni, de ha megígéri, hogy fut, adunk neki is egyet. Gondolkodott, majd rábólintott, és láss csodát: élete első futóversenyén első lett, és leggyorsabb fiú­futóként kapott egy gyönyörű karórát is ajándékba! Szilágyi Richárdnak hívják, és innen is gratulálok neki még egyszer! – tette hozzá az Edelényi Futók Egyesületének elnöke.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Vissza az előző oldalra

Kiemelt támogatóink

DreherFedridVizamo S.R.O. Magyarországi Fióktelepe
© Edelényi Futók EgyesületeKészítette: rlnd.hu